Fordította: Solymár Bence
– részletek –
Absztrakt: A családalapítás vágya független a nemektől. A terhesség nem. Kultúránkban a terhességet kizárólag női tevékenységnek tartják. E tanulmány középpontjában azok a nőből férfivá átalakult transzszexuálisok (FTM-ek) állnak, akik gyermeket vállaltak, miközben tudatában voltak transzszexuális férfiidentitásuknak, és akik ennek következtében a gyermek megszületése után rövidesen nemet is váltottak. Néhány probléma, amellyel ennek a csoportnak szembe kell néznie: a támogató környezet megtalálása, a férfi identitás általuk megélt változatának meghatározása, és a nem-váltás megszervezésének kézben tartása. Ezek közé sorolható azzal a terapeutával és/vagy egészségügyi szakemberrel való kapcsolat, akinek meg kell írnia vagy jóvá kell hagynia a névváltoztatáshoz, hormonokhoz vagy műtétekhez szükséges ajánlásokat. Ezen kívül a név és a nem megváltoztatásához szükséges jogi követelményeknek való megfelelés is bonyolult lehet, hiszen ezek gyakran előírják a végleges nemzőképtelenséget vagy azt, hogy a személy ne éljen házasságban. Számos olyan FTM-mel készítettünk interjút, aki vagy a terhesség alatt, vagy (legkésőbb három évvel) azután váltott nemet, amelyben különösen környezetük reakcióiról kérdeztük őket. Feminista és emberi jogi szempontból, illetve a kutatásban résztvevő FTM-ek férfi önképének szempontjából vizsgáljuk azt a követelményt, hogy a nemüket hivatalosan is megváltoztatni kívánó FTM-eknek véglegesen nemzőképtelennek kell lenniük.
A nőnemű embereket a hímneműektől elválasztó biológiai jellemzőt a petesejtek petefészekben történő termeléséhez fűződő képességgel határozzák meg, így a női lét sztereotípiája kultúránkban az anya (Clover 1986). Az a lehetőség, hogy saját biológiai utódokat nemzzen azonban a legtöbb – különösen a tradicionális – társadalmakban az apa jellemzője. A nőből férfivá átalakuló transzszexuálisok ördögi körbe kerülnek: ha teherbe esnek, a társadalom esetleg nőnek tekintheti őket; ha nem vállalnak terhességet, nem lehetnek saját gyermekeik apjai – és mindkét eset pszichés szenvedéshez vezethet.
A feministák gyakran azzal a gyanúval tekintenek az FTM-ekre, hogy azok „átpártolnak az ellenséghez” (Feinberg, 1996, 100. o.; Queen, 1994) és veszélybe sodorják azt a felfogást, hogy a nem egy patriarchális társadalmi konstrukció (Butler, 1991). Mivel jogot formálnak arra, hogy saját biológiai gyerekeik lehessenek, ugyanakkor az élet minden területén férfiként jelenjenek meg, a terhes FTM-ek különös veszélyt jelenthetnek a feminizmus számára. Ennek ellenére döntésük lényege az lenne, hogy saját testük fölött saját maguk rendelkezzenek, ami hagyományosan feminista cél, különösen az abortusz erkölcsileg nehéz kérdésének tekintetében. Mivel a feminizmus és a leszbikusság között is erős az összeköttetés, a transznemű aktivisták, akik a transzszexuális emberek családjai számára akarnak jogi elismerést szerezni, természetes szövetségesei lehetnek azoknak, akik a meleg és leszbikus családok helyzetének javításán fáradoznak (Press for Change, IBGR).
A nemekhez fűződő jogok nemzetközi dokumentuma (International Bill of Gender Rights, IBGR), amelyet a transzneműek jogairól és foglalkoztatáspolitikájáról szóló nemzetközi konferencia határozat formájában fogadott el, a transznemű felszabadítási mozgalom politikai kiáltványának tekinthető. Ebben kinyilvánítják a „fogamzáshoz, a gyermek kihordásához vagy örökbe fogadásához, a szoptatáshoz, a gyermek fölötti gyámsághoz, és a szülői jogkör gyakorlásához fűződő jogot… Ezért az egyéntől saját, partnere vagy gyermekeik kromoszomális neme, nemi szerve, bejegyzett születési neme vagy eredeti nemi szerepe alapján, illetve az egyén által meghatározott nemi identitás és annak kifejezése alapján nem lehet megtagadni, hogy gyermeket foganjon, hordjon ki vagy örökbe fogadjon, illetve hogy gyermeket szoptasson vagy annak gyámja legyen, sem pedig azt, hogy a természetes vagy örökbe fogadott gyermekhez fűződő szülői jogait gyakorolja” (IBGR, 1995).
A nyugati társadalomnak az a nézete, hogy a terhesség kizárólag női tevékenység, számos ország – például Németország, Hollandia, Svédország és néhány észak-amerikai állam – törvénykezésében is tükröződik (McMullen & Whittle, 1994). A német jogszabály (Transsexuellen Gesetz – TSG) például egy „kis megoldást” – a névváltoztatást – és egy „nagy megoldást” – a nem megjelölésének megváltoztatását – biztosít. E jogszabály korlátozza a gyermekvállalási lehetőségeket és a házasságkötéshez fűződő jogokat, míg az FTM a nemének megfelelő férfinevet nem kíván felvenni. Gyermek születése után, vagy az ellenkező születéskori nemhez tartozó személlyel kötött házasságot követően a névváltoztatást automatikusan visszavonják. A terhes FTM lehetőségét azonban a „kis megoldás” biztosítja, mivel a névváltoztatás megmarad, amennyiben a gyermek a névváltoztatás jogerőre emelkedését követő 302 napon belül születik, azaz a névváltoztatás előtt fogan. A biológiai gyermekvállalás és a nem-váltás azonos idejű véghezvitele tehát erősen korlátozott, mihelyt az FTM férfi szerepben kezd el élni.
Ezen kívül a „nagy megoldás” megköveteli, hogy a személy „nemzésre képtelen” legyen annak érdekében, hogy a transzszexuális a polgári jog szerint megváltoztathassa a nemét […].
Csak ez a jogállás teszi lehetővé az FTM számára, hogy házasságot kössön, mivel nevének megváltoztatása immár jogerős; ezzel szemben (egy férfival kötött) házassága végleg érvénytelenítené nevének megváltoztatását, míg egy nővel kötött házassága e nélkül lehetetlen lenne, mert hivatalos neme még mindig nő […]. A nagy megoldás keretén belül egy férfival kötött korábbi házasságot a hivatalos nem-váltást megelőzően fel kell bontani.
A német jog a házasságot egy férfi és egy nő közötti szerződésként határozza meg […]. A TSG-ben a kis megoldás szerinti hivatalos nem-változtatás azt jelentené, hogy a két férfi közötti kapcsolatot el lehet ismerni házasságként. Ezért e feltételek mellett jelenleg hivatalosan nem lehet nemet váltani. A kialakult politika azonban ellentétes a német alkotmánnyal, amely garantálja a család állami eszközökkel biztosított védelmét […]. Így a meleg FTM-eket megakadályozzák abban, hogy házasságot kössenek egy férfival, vagy fenntartsák gyermekeik apjához fűződő házasságukat. Ezzel a kérdéssel nem vetettek számot, amikor ezt és az ehhez hasonló törvényeket megalkották, mivel csak elszórtan létezett ilyen emberekre vonatkozó tudományos adat. Eddig még egyetlen tanulmány sem vizsgálta, hogy FTM-ek önszántukból akarnak-e biológiai szülők lenni, miközben tudatában vannak transznemű identitásuknak.
Mostanáig csak kevés tanulmány foglalkozott olyan FTM-ekkel, akik szültek gyereket. Green (1978) kilenc olyan FTM körében végzett kutatást, akik saját vagy házastársuk gyermekét nevelték. A kutatás azonban főként arra összpontosított, hogy a szülő transzszexualitása milyen pszichológiai hatással lehet a gyermekre. 45 FTM körében végzett kiterjedt tanulmányában Devor (1997:379; 386) két olyan résztvevőt említ, akik azt fontolgatták, hogy a gyermekvállalást összekötik a nem-váltással, de nem bocsátkozik részletekbe attól eltekintve, hogy utal arra, hogy kettőjük közül az egyik már szült gyermeket és „terhes férfiként” határozta meg önmagát. A fenti tanulmány többi résztvevőjét röviden FTM-ként és biológiai szülőként írja le, akiknek a gyermekei a nem-váltást megelőzően születtek. Transznemű identitásukat azonban nem vizsgálja. A többi tanulmány zöme inkább antropológiai megközelítéseket alkalmazott, és főként a nem nyugati kultúrákkal foglalkozott, ahol a társadalmi-kulturális nem-váltás más kategóriái érvényesek. Bizonyos észak-amerikai őslakos kultúrákban megtalálható a „berdache” intézménye, ami bizonyos esetekben lehetővé tette, hogy egy nőneműként született ember férfi vagy köztes nembéli nemi szerepben éljen (Spier 1930), ami összeegyeztethető azzal a lehetőséggel, hogy saját utódokat neveljen (Feinberg 1996: 27).
A transzszexuális férfiakkal e-mailen vagy FTM konferenciákon teremtettünk kapcsolatot. A szóbeli interjúk során jegyzeteltünk. A később esetleg felmerülő kérdésekkel kapcsolatban elektronikus levelezés útján konzultáltunk. Két másik FTM-et kizárólag az Internet segítségével értünk el, mivel tagjai voltak egy FTM levelezőlistának, és hajlandóak voltak egy hosszabb e-mailes beszélgetésre. Sok FTM-et ki kellett zárni a kutatásból, mert nem voltak hajlandóak elégséges információt közölni. A tanulmányban használt nevek mindegyike álnév.
E tanulmányban 9 transzszexuális férfi szerepel. Hat felelt meg a követelményeknek (Al, Ben, Chris, Del, Eric, Matt): saját gyermeket szültek, miközben tudatában voltak férfi nemi önazonosságuknak, és az utolsó gyermek születéséhez képest három éven belül váltottak nemet. A nemváltás kezdetét a transznemű férfi azon elhatározásától számítottuk, hogy férfiként fog élni, amelyet a férfi nemi szerepbe lépés, a hormonkezelés vagy a nemváltáshoz szükséges pszichiáteri konzultáció jelöl. További három FTM-et (Leif, Hal, Ian), akik később váltottak nemet (6–8 évvel a terhesség után), az első csoporttal való összehasonlítás kedvéért vettünk fel a kutatásba.
Hét FTM (Al, Ben, Chris, Del, Leif, Hal, Ian) esett teherbe férfi partnerrel folytatott közösülés útján, öt esetben az FTM-ek házasságban éltek (Al, Ben, Leif, Hal, Ian). Két esetben (Eric, Matt) a terhességet előre megtervezték és a gyermeket donor segítségével nemzették annak érdekében, hogy a személyeknek a nem-váltás előtt saját biológiai gyermekük lehessen. E két esetben – valamint egy harmadikban is (Chris) – az FTM-ek a terhesség ideje alatt váltottak nemet. Minden résztvevő vagy nemet váltott már, vagy éppen a nem-váltás valamelyik szakaszában járt a kutatás idején.
A résztvevőket megkérdeztük, hogy változott-e az önképük a terhesség alatt, és ha igen, hogyan: hogyan élték meg a terhességet, „nőnemű”-nek érezték-e magukat, hogyan viszonyultak még meg nem született gyermekükhöz.
Alább közöljük néhány válasz kivonatát. A legtöbb FTM-nek komplikációktól mentes terhessége volt. Matt-tel is ez volt a helyzet, aki nem tapasztalt semmilyen komplikációt, de mégis félt, hogy valami baj származhat FTM állapotából:
Úgy éreztem, mindkét szülői felelősség rám hárul. A meg nem született gyermeket nem tekintettem saját személyem részének, inkább vendégnek. És nem voltam biztos abban, hogy megvan az a szükséges kapcsolat a testemmel, mint amivel a terhes nőknek kell rendelkezniük. Aggódtam emiatt, az anyagi helyzetem miatt is, hogy megkülönböztetésben lehet részem, mivel egyedülálló szülő vagyok, meleg és FTM. Úgy éreztem, hogy hamarosan rám nehezedik az a felelősség, hogy gyermekem apja vagyok. Nagyon vártam, de féltem is tőle.
Ben így számol be önképéről:
Nem változott az önképem. Nem is volt soha önképem. Ez idő alatt csúcsosodott ki a tagadás. Tudtam, hogy transzszexuális vagyok, de nem akartam elhinni, és megpróbáltam harcolni ellene. A terhesség kísérlet volt arra nézve, hogy rögzítsen bennem valamiféle nőiességet. Nem sikerült.
Eric senkinek nem mondta el, hogy terhes, a barátnőjét kivéve, ezért nem is volt része támogatásban. Így emlékszik vissza:
Rémesen éreztem magam, öngyilkossági gondolataim voltak, és az abortusz is megfordult a fejemben. … Az utolsó hónapban a lakásomon bujkáltam, hogy senki ne lásson terhesen. … most már örülök, hogy van gyerekünk. … ez volt a legbátrabb dolog, amit életemben tettem.
Delnek csak az anyja és a kutyája volt a támasza első terhessége során:
Nem éreztem, hogy nőiesebb lennék, de kívülről mégis rám erőltették a nőiesség képét. Anyám és a barátai kismamaruhákat adtak nekem, és én ezeket nem szívesen, és sok megaláztatás árán viseltem. Férfiruhákat viselek/viseltem. Az, hogy alulról megvizsgáljanak, gondolatban nagy ellenérzést váltott ki belőlem. A szülőszoba előtti várakozás anyámmal és Zac-kel szintén olyan megaláztatás volt, amiben nagy szerepet játszott a nem: a szülőszoba női tér volt és igazából, alapvetően nem illettem oda.
Minden FTM válaszadó már a terhessége előtt tudatában volt férfi önazonosságának. Azon közkeletű hit ellenére, hogy a transzszexuálisok nem akarnak utódokat nevelni, vagy nem lenne szabad gyermeket nevelniük, úgy döntöttek, hogy kihordják terhességüket. Azon kívánságon kívül, hogy gyermeket neveljenek, amely jelen volt minden esetben, egyikük (Al) abban reménykedett, hogy a terhesség „rendbe teszi a dolgokat” és „nőt csinál belőle”. Egy másik válaszadó (Ben) úgy írta le esetét, hogy az a tagadás szakasza volt: a bármiféle önbesorolás előli kitérésé. A házasság megléte, amelyet a nem-váltás veszélyeztethetett volna, hozzájárulhatott ehhez az önképhez. A további négy esetben a férfi énkép megmaradt és fokozódott a terhesség ideje alatt is. Mind a hat esetben olyan erősek lettek ezek az érzések, hogy az alanyok a gyermek megszületése után nem sokkal nemet váltottak.
A válaszadók a terhességet különös tapasztalatként írták le: számos FTM apai érzésként fogalmazta meg a még meg nem született gyermekéhez fűződő érzéseit. A meg nem született gyermeket vagy negatívan „parazitának” tekintették, vagy pozitívan–semlegesen „vendégnek”, akit meg kell védeni – de soha nem a terhes ember részeként. Ezt különbözőnek lehet tekinteni a társadalomban általában a nőknek tulajdonított érzéstől, amelyet magzatuk iránt táplálnak. Bár az, hogy egy nő mennyire tekinti magzatát „teste részének”, nagyon nagy különbözőségeket mutathat a nőnemű népességben (Kitzinger 1997:149), sok egészségügyi szakember mégis eleve adottnak veszi (Schutt 1994:13).
A kontrollcsoport kevésbé volt tudatában férfi önazonosságának. Házasságban éltek, és nem voltak tisztában a nem-váltás lehetőségével. A gyermekeik iránti érzelmeik azonban nem különböznek azokétól, akik korábban váltottak nemet.
A terhesség és a férfi önazonosság együttese okozhat félelmet és szégyent, de pozitív érzelmeket is. Az FTM-ek által megélt félelmek között ott volt a szülői felügyeleti jog elvesztése, a nem-váltás lehetőségétől való megfosztás, az a félelem, hogy harmadik személyek nőként tekintenek rájuk, az az aggodalom, hogy a munkáltatójuk esetleg nem lépteti elő őket, mivel egyedülálló szülők és transzszexuálisok, valamint az a félelem, hogy a transznemű férfiként vállalt terhesség esetleg a terhességet magát is veszélyezteti. Ezen stresszforrások legtöbbjét átélte az a három FTM, akinek terhessége tervezett volt. Ehhez társultak még azok a félelmek, hogy a gyermeket esetleg majd megkülönböztetés éri azért, hogy szülője transzszexuális. Ezeket a félelmeket két alkategóriába lehet besorolni: olyan félelem, amely közvetlenül kapcsolódik a valós vagy elképzelt társadalmi megkülönböztetéshez, és olyan félelem, amely a test és a nemi identitás nyilvánvaló ellentmondásához kapcsolódik, együtt jár a beilleszkedéssel (passing) és azzal, hogy harmadik személyek elfogadják-e az új, férfi szerepet.
[…]
Ennek ellenére pozitív érzelmekre is volt példa: a szülővé válásra való várakozás, a tiszteletre méltó felnőtt státuszának elérése és szülőként a többi szülő közé való beilleszkedésre való várakozás, a saját testük működőképességével kapcsolatos büszkeség voltak a leggyakoribb példák. Emellett a terhesség maga is értékelődhetett olyan élményként, ami más, nem transzszexuális férfiak számára nem érhető el (Leif), illetve amely elősegítheti a nemi identitás mélyebb megértését (Eric, Matt).
Szerintem az FTM-ek egyik [fontos] felismerése, hogy a személyes azonosságtudat, a társadalmi értékek és az identitások mintái mennyire kötődnek egymáshoz. Ha nem bizonyos önállósággal rendelkező egyének lennénk, nem is léteznénk [FTM-ként], mert egyszerűen sikeresen nőként szocializálódtunk volna. De nem is vagyunk teljes mértékben különállók, én azt hiszem, sem a társadalomtól, sem általában a környezetünktől, talán még a domboktól, tavaktól vagy hegyektől sem. És ennek a hatását közvetlenebbül és kíméletlenebbül érezzük, mint más. (Matt)
Úgyhogy még azt is megkérdőjeleztem magamban, hogy hogyan lehet az, hogy ilyen feladatra vállalkozom én, aki mindig is elutasítottam mindent, amit bármilyen szinten nőinek lehetne nevezni. Örülök, hogy a környezetemben mindenkinek elmondtam, mit tervezek, mert olyan sok nehézséggel kellett szembenéznem a terhesség vállalásán kívül is, és még mindig nagy szükségem volt a barátaim támogatására. Azt hiszem, ez a bűntudat és szégyenérzet alapvető transzszexuális probléma. Bűntudat, mert látszólag „mindkét világból a legjobb” jut osztályrészemül… [azonban] … nem csapok be senkit, mert először is mindennek van egy jó meg egy rossz oldala (hé, nyárig nem járhattam dzsúdózni, hogy csak a terhesség legnagyobb hátrányát említsem, arról nem is beszélve, mennyi mindent kell elviselnie az FTM-eknek ebben a társadalomban), de nincs más választásom, ha saját, genetikai utódot akarok létrehozni. (???)
A terhesség okozta feszültségek csökkentése érdekében a válaszadó FTM-ek számos stratégiát dolgoztak ki. Ezek két csoportra oszthatók: az első a külvilággal való egyeztetés, a második a testkép, a terhesség és a férfi nemi identitás összehangolása. A megküzdési stratégiák különféle példái figyelhetők meg a következő idézetekben:
Korábbi terhességeim során megbékéltem azzal az ellentmondással, hogy terhes vagyok, és nem érzem magam nőnek. Ezt azzal a felismeréssel értem el, hogy a terhesség olyan biológiai funkció, amely a genetikai nemre utal, nem pedig a társadalmi nemre. A „társadalom nézeteivel” úgy küzdöttem meg, hogy figyelmen kívül hagytam őket. (Chris)
Lancer, a kutyám állt hozzám a legközelebb, aki a gyereknek mintha apja lett volna; a hasamhoz simulva aludt és megnyalta az arcomat éjszaka, amikor a méhemben lévő Zac őt is oldalba rúgta. Én is sokkal inkább állatnak éreztem magam. Tulajdonképpen ez a kutya/anya/gyerek kapcsolat volt a kezdete annak a felnőtt tudatnak, hogy az életem összekapcsolódik az élőlényekkel és a földdel. Persze akkor tanultam meg a (férfi) test állati működését, amikor Zac-et szoptattam: (férfi) testem mindig megtermelte a számára szükséges tápanyagot. Számomra mindig is ez volt a szülői kötelesség. Az „étel” fogalmát mindig is tágan értelmeztem. (Del)
Ha akartunk volna még ez gyereket, megint teherbe estem volna. Nem lettem volna azzal kevésbé férfi… Azt hiszem a sterilitás követelménye [ami a TSG-ben a nemváltás előfeltétele] egyenesen sértő. (Ben)
Két olyan FTM, akik előre megtervezték a terhességüket (Eric, Matt) megpróbáltak a terhesség alatt is férfiként élni, amennyire ez lehetséges volt, és a szülés előtti pár hétig sikeresen titkolták terhességüket olyan emberek elől, akik nem tartoztak baráti körükbe vagy családjukhoz. Ez a feladat nem bizonyult túlzottan nehéznek, mivel férfias külsejük és gesztusaik miatt semleges neműnek tekintették őket, és nem sejtették a terhességet. Matt főnöke így reagált a terhesség hírére: „nem lehet igaz. Miért éppen te hordasz ki gyereket a kapcsolatotokban? Azt hittem, nem lesznek gyerekeitek.”
Eric terhességének utolsó hónapját szabadságon töltötte, és nem ment el otthonról, nehogy valaki nőként tekintsen rá. Ezzel szemben Matt a szülés előtti utolsó napig dolgozott, hogy ezzel is megkülönböztesse magát más nőktől, és hogy „ne kelljen terhes nőként vállalni” magát a munkatársak előtt. A legtöbb munkatárs nem is figyelt föl a terhességre.
Néhány FTM élvezte partnere vagy közeli barátai támogatását (Al, Ben, Eric, Chris és Matt mindegyike és a kontrollcsoportból ketten: Hal és Ian). A partnerek időnként olyan férjek vagy szeretők voltak, akik nem tudtak élettársuk transznemű identitásáról, így az FTM-ek mégis magányosnak és elszigeteltnek érezték magukat. A társas kapcsolatok száma, különösen az olyan társas kapcsolatoké, amelyek támogatták a férfi nemi identitást, befolyásolták azt, hogy az FTM mennyire sikeresen küzdött meg a terhességgel. Annak az FTM-nek, aki terhessége alatt bujkált, és akinek a legfőbb kapcsolatán kívül nem volt része más támogatásban, gyakran voltak depressziós és öngyilkossági gondolatai. Ezek alapján jó stratégiának tűnik az, ha az FTM a terhesség kezdetekor a lehető legtöbb barátjával megosztja, hogy transznemű identitású. Azok az FTM-ek, akik erre képesek voltak, létre tudtak hozni egy segítő hálózatot, és társas környezetüket fokozatosan hozzá tudták szoktatni a gondolathoz, hogy a terhesség és a férfi nemi identitás összeegyeztethető. Az imént említett FTM szülei gyermeküket lányukként segítették a terhesség idején és azután, de férfiidentitását nem fogadták el.
A társadalmi nemmel foglalkozó szakemberek nem támogatták a nemváltás és a terhesség egyidejű véghezvitelével kapcsolatos döntéseket. Azok a (német állampolgárságú) FTM-ek, akik a nemváltás idején terhesek voltak, és a hormonkezelés, műtét vagy hivatalos névváltoztatás jóváhagyását kérelmezték, a nemváltás megszervezését nehezebbnek találták, mint azok, akik a gyermekeik megszületését követően három évvel vagy még később váltottak nemet.
Nehézségek? (Voltak)… egészen különösek is. Egy egyetemi kezdeményezésű „nemi diszfória” programban vettem részt, amikor teherbe estem. [Iker]terhességem teljes ideje alatt részt vettem a „nemi kérdésekkel foglalkozó” terápiás csoportban. Az ottani munkatársak úgy vélték, hogy az a tény, hogy vaginálisan közösültem egy férfival, azt jelenti, hogy a „nőiségem” megmenthető. Azt, hogy úgy döntöttem, hogy kihordom a terhességet, mások a feltételezés megerősítéseként értékelték. Amikor azon gondolkodtam, hogy szoptassam-e az újszülöttet, ezen meglehetősen elcsodálkoztak. A szülés után három hónappal átmentem egy másik klinikára. Az új csapat sem szívesen fogadta azt a lehetőséget, hogy sikeresen „lehetek” férfi és élhetek férfiként. Az a terapeuta, aki velem foglalkozott, úgy gondolta, hogy soha nem fogok tudni sikeresen beilleszkedni. A háziorvosom eldobta az agyát, amikor a terapeuta megadta a szakvéleményt a tesztoszteron-kezeléshez. Ő kezelt a terhesség elején, és azt is mondta, hogy még flörtölt is velem [amit én nem vettem észre]. Gyorsan magához tért azonban, és beleegyezett, hogy felügyeli a hormonkezelésemet. … A szülés utáni negyedik hónapban változtattam meg a nevemet. Ezzel nem volt semmi gond. (Chris)
Német állampolgár vagyok. A törvény két szakvéleményt ír elő, amelyekben tulajdonképpen eldöntik, hogy az ember transzszexuális-e, azaz eléggé férfinak gondolja-e magát ahhoz, hogy jogosult legyen a hivatalos nemváltoztatásra. Mindkét lánytestvéremnek tetszett az ötlet, hogy előbb gyereket szüljek, és a keresztnevemet is férfinévre változtassam. De a fiatalabbik nem volt hajlandó a férfi nemnek megfelelő személyes névmást használni velem kapcsolatban a szoptatás ideje alatt. Az igazságügyi orvos-szakértő, egy bejegyzett terapeuta, aki a hivatalos nemváltoztatásomért volt felelős, azt mondta, hogy ha továbbra is szoptatok, akkor nem tekinthet férfinak, és nem kaphatom meg a hivatalos férfinevemet. Nagyon is bánom, hogy erről az egészről beszámoltam neki. Csak a nőgyógyászom támogatott, a szeme se rebbent, amikor elmondtam neki, hogy férfi hormont akarok szedni. Annyit kérdezett csak, hogy most azonnal akarom-e, mert ha igen, akkor ad egy injekciót, ami megszünteti a tejelválasztást. Elmondtam neki, hogy 3 hónapig szoptatni akarok, és rögtön azután el akarom kezdeni a tesztoszteront. Ebben nem talált semmi kivetnivalót. Amikor egyedül voltam, nem volt vele semmi gondom, nagyon is természetesnek, állatinak tűnt. De társaságban úgy kezeltek, mintha nő lennék, még ha nem is mondták ki. Nagyon kellemetlen volt. Amikor barátokat látogattam meg, különösen FTM-eket, kimentem az előtérbe és a lépcsőn ülve szoptattam, hogy ne láthassanak. … Nagyon dühös voltam, mert így megtagadták a gyerekemtől a legjobb táplálékot, amit kaphat, csak azért, mert tudatlanok voltak. (Matt)
A terapeutáknak és az egészségügyi szakembereknek az a negatív megközelítése, hogy a terhesség és a szülés ellentmond a transzszexualitás diagnózisának a terhesség idején tapasztalt feszültségek egyik legfőbb forrása volt. Néhány FTM nem is járt az általános szülésre fölkészítő foglalkozásokra, mert kényelmetlenül érezték magukat az egészségügyi ellátás „kizárólagosan női” terében.
Egyedi alapon […] javítani lehetett a helyzeten: az egyik FTM a járóbeteg-ellátás keretében oldotta meg a szülést. A szülés után azonnal elhagyta a kórházat, hogy ne kelljen jelen lennie a „női térben”. Az utógondozást egy védőnő végezte. A védőnőnek beszámolt transznemű identitásáról és teljes elfogadásra talált: a védőnő a férfi nemnek megfelelő személyes névmással utalt rá, és a gyermek apjának nevezte.
A belső stratégiák között volt annak a racionalizálása, hogy a társadalmi nem és a terhesség két különböző dolog; „a terhesség a genetikai nemre utal, nem a társadalmi nemre”, valamint „a genetikai nem és a biológiai nemzőképesség használata gyermeknemzésre, ha az ember ezt választja, reproduktív jog”. Ezt a jogot „szülői választásként és nem társadalmi nemi választásként” értelmezték (Chris).
Ezen kívül […] sikeresen alkalmazták a testkép átformálását, valamint a testkép és a test közötti lehető legszorosabb kapcsolat megteremtését is. Ehhez az a felismerés bizonyult a leghatékonyabbnak […], hogy a test nem „felelős” azért, hogy a harmadik személyek milyen neműnek látják. Így az is lehetővé vált, hogy szoptassák újszülöttjüket.
A szoptatásnak azonban az volt a funkciója, hogy javítsa a gyermek egészségét, és nem kapcsolódott hozzá az öröm képzete: nem valami örömteli tevékenységnek, hanem inkább kötelességnek és gyakorlatias dolognak tartották; így – különösen éjszaka – az FTM-nek nem kellett ételt készítenie. A testnek e technikai kezelése miatt a terhességet lehetne olyan „nemileg semleges” tevékenységnek tartani, amelyet anatómiai szükségszerűsége miatt választottak. Ezért a kutatásban részt vevő legtöbb FTM szerint sértő és diszkriminatív az a jogi követelmény, hogy a férfi nemi státuszt a nemzőképtelenség állapotához kössék.
A „nemi identitásra visszavezethető kellemetlenségek” nagy mértékben csökkentek, amikor a család és a barátok elfogadták a férfi nemi identitást. Minél szélesebb körű volt a támogatás, és minél teljesebb volt az elfogadás (a férfinév és a férfi nemnek megfelelő személyes névmás használata, a gyerek jövendőbeli apjaként való megnevezés), annál nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy az FTM pozitív élményként éli meg a terhességet.
A legtöbb FTM felsőfokú (főiskolai vagy egyetemi) végzettséggel rendelkezett és a terhesség ideje alatt a legtöbben tipikusan férfifoglalkozásokban álltak alkalmazásban. Ez nemcsak egy bizonyos anyagi biztonságot jelez, hanem azt is, hogy képesek voltak előre tervezni és megfelelően fegyelmezettek voltak ahhoz, hogy nehéz feladatokra készüljenek föl és véghez is vigyék azokat. A különben nehéz körülmények mellett a felsőfokú végzettség és a jobb anyagi helyzet csak javítja a gyermeknevelés feltételeit. Mivel azonban a kutatás résztvevőit az interneten keresztül és FTM-konferenciákon értük el, lehetséges, hogy ez a minta egyedi jellemzője.
A kutatásban résztvevő FTM-ek – egy kivételével, akinek legközelebbi hozzátartozója egy interszexuális nő volt – melegnek vagy biszexuálisnak tartották magukat. E csoport számára a gyermekvállalás megvalósításához nem volt járható út, hogy olyan nőt vegyenek el feleségül, akinek vannak gyerekei. Az örökbefogadás is majdnem lehetetlen lenne számukra, hiszen meleg párok csak nagyon nagy nehézségek árán tudnak örökbe fogadni. A másik biológiai szülővel létesített [legtöbbször baráti] kapcsolat […] stabilnak mutatkozott és a nemváltás után is folytatódott hat FTM esetében. Minden FTM egyetértett abban, hogy a terhesség megfelelő lépés volt a családalapításhoz.
A [transzszexuálisok név- és nemváltoztatását szabályozó] német TSG és a hozzá hasonló európai törvények megkövetelik a „végleges nemzőképtelenséget” annak érdekében, hogy a transzszexuális állampolgár hivatalosan megváltoztathassa a nemét […]. Csak ebben az állapotban kaphat a transzszexuális ember új születési anyakönyvi kivonatot, és ez teszi lehetővé azt is, hogy az FTM női partnerrel kössön házasságot. Ezzel ellentétben az úgynevezett „kis megoldás” csak a név hivatalos megváltoztatását teszi lehetővé, amelyet azonban (egy férfival) kötött házasság véglegesen érvénytelenítene, míg a nővel kötött házasság – az FTM hivatalosan továbbra is női státusza miatt – lehetetlen lenne […]
Matt tapasztalata a bírósággal jó példa arra, hogy sok hivatal nem ismeri föl, hogy a transzszexuálisoknak milyen megkülönböztetést kell elszenvedniük a családjog területén:
A bíró azt mondta, hogy azok az emberek, akik megírták ezt a törvényt (a német TSG-t), nem akarták, hogy a transzszexuálisoknak gyerekei lehessenek. Úgy tűnt, hogy szerinte ez normális. Még azt is tanácsolta, hogy ne próbáljak meg senkivel összeházasodni – még akkor sem, ha jogilag még mindig megtehetem; ez tovább bonyolítaná a névváltoztatást, amelyet kérelmezek. Miért? Mert akkor meglenne a morális jogom arra, hogy gyerekeket szüljek. Nos, jóllehet héthónapos terhes voltam, férfinak néztem ki, és a bíró nem vett észre semmit. És tudtam, hogy nagy hiba lenne, ha megpróbálnám felnyitni a szemét.
Az olyan esetekben, ahol létezik korábbi párkapcsolat, a törvény arra kényszeríti az FTM-et, hogy válasszon a másik biológiai szülővel való kapcsolatának jogi elismertetése és saját nemének jogi elismertetése között. Ez a hat FTM közül háromra volt érvényes (Al, Ben, Matt), akik korábban nemet váltottak, és továbbra is fenntartották a kapcsolatot férfi partnerükkel. Ezt a törvény által rájuk kényszerített „választást” véleményem szerint csak úgy lehet értelmezni, mint a transzszexuális emberek polgári és emberi jogainak megsértését. E gyakorlat megváltoztatása azonban megnyitná az utat az azonos neműek házassága előtt.
Mivel számos európai állam mostanában fogad el olyan alapelveket, amelyek elismerik az azonos neműek kapcsolatát, esetleg lehetővé válik majd az is, hogy a jövő törvényei biztosítsák a transzszexuális szülők teljes jogát a láthatásra […], a családalapításra és a családfenntartásra, miközben az érintett személyt olyan neműnek tekintik, amilyen orvosilag megváltoztatott neme.
Butler, J. (1991) Das Unbehagen der Geschlechter, p. 172 (Surkamp).
Clover, C.J. (1986) Maiden warriors and other sons, Journal of English and Germanic Philogy, 80, i, pp. 35-43.
Devor, H. (1997) FTM: Female-to-Male Transsexuals in Society (Bloomington, Indiana University Press).
Feinberg, L. (1996) Transgender Warriors (Boston, Beacon Press).
Green, R. (1987) Sexual identity in 37 children raised by homosexual or transsexual parents American Journal of Psychiatry, 135, 6, pp. 692-697.
Kitzinger, S. (1997) The New Pregnancy and Childbirth (London, Penguin).
McMullen, M. & S. Whittle (1994) Transvestism, Transsexuality and the Law (London, The Gender Trust).
Queen, C.A. (1994) Why I love butch women, in: L. Burana, Roxxie & L.A. Due (Eds) Dagger, on Butch Women (San Francisco, Cleis Press).
Schutt, K. (1994) Der grosse Falken Babykurs (Niederhausen, Falken).
Spier, L. (1930) Klamath Ethnology, Publications in Amercian Archeology and Ethnology, 30, pp. 51-53.
Weize, C. & S. Osburg (1996) Transsexualism in Germany. Empirical Data on Epidemiology and Application of the German Transsexuals’ Act During Its First Ten Years. Archives of Sexual Behaviour, 25, 4, pp. 409-425.
1 „The Pregnant Man – An Oxymoron?” című 1998-ban a Journal of Gender Studies 7/3. számában megjelent tanulmány alapján készült.