Az ember pontosan olyan mértékben alkalmas a szabadságra, amilyen mértékben képes saját vágyait erkölcsi láncokkal gúzsba kötni; amilyen mértékben igazságszeretete felette áll állati természetének; amilyen mértékben erkölcsi szilárdsága és józan értelme felette áll hiúságának és önhittségének; amilyen mértékben hajlik a bölcs és a jó tanácsokra szemben a csirkefogók hízelgésével. Társadalom nem létezhet, amíg az akarat és a vágy felelti ellenőrzés hatalma a helyére nem kerül, és minél kevesebb van ebből belül, annál többnek kell kívül kerülnie. A dolgok örökkévalóságában elrendeltetett, hogy a zabolátlan emberi szellem soha nem lehet szabad. Saját zabolátlansága béklyója kovácsa.1